Hatlapos

Hatlaposnak azért hívják, mert eredetileg így készítették, ám egy, a szerendipitás képességével megáldott háziasszony - igen, itt Anyukámra gondolok, övé az érdem - rátalált a négy lap és három réteg kiváló arányára, így a Hatlapos megmaradt varázsszónak, mint első hozzávalónk, a többi itt jön szépen, sorban.

hatlapos.jpg

Hozzávalók:

A tésztához:

50 dkg finomliszt

10 dkg vaj

7 dkg cukor

1 tojás

1 dl tejföl

1 csomag sütőpor

A csokoládékrémhez:

1 liter tej

25 dkg cukor

8 evőkanál liszt

3 evőkanál kakaópor

5 dkg vaj

A tésztához valókat összegyúrjuk, a hűtőben legalább egy órán át pihentetjük,  majd négy egyforma részre osztjuk. A sütőt melegítsük elő 180 fokra, és a téglalappá nyújtott tészta nagyságával megegyező tepsi hátoldalát vajazzuk le vékonyan, erre kerül a kinyújtott tészta, amit külön-külön, egyesével a forró sütőben 5-8 perc alatt zsemleszínűre sütünk. Inkább világosabb legyen, amikor kivesszük, nem baj, ha még picit puha a tészta, gyorsan pirul a tepsi hátoldalán. A sütőből kivett tésztákat egyesével egy sima felületre csúsztatjuk, nyugodtan tehetjük őket egymásra, és hagyjuk kihűlni.

Praktikus két tepsivel dolgozni, amíg az egyik tészta sül, a másikat kinyújthatjuk a még hideg tepsi hátuljára.

A csokoládékrémhez fél liter tejet a cukorral felforralunk. A tej másik felét a liszttel és a kakaóporral simára keverjük és folyamatos keverés mellett a cukros tejbe öntjük. Habverővel kevergetve addig főzzük, míg sűrű krémet kapunk. A tűzről levesszük, a vajat is belekeverjük. Ha kihűlt, újra kikeverjük. A lapokat megkenjük, kissé lenyomkodjuk, hűtőbe tesszük és csak másnap szeleteljük fel.

Hagyjatok a Többieknek is!