Liszt, tej, élesztő, cukor, vaj, tojássárgája, só

A jó kelt tésztához ... Kezdődhetne így is ez a történet, és Te is írhatnád, hisz biztosan találkoztál azzal az érzéssel, hogy minden hozzávaló elérhető a konyhában, és még élesztőért sem kell leszaladni utolsó pillanatban a közértbe - oh, oh - gyanús, hogy elsőre összeáll az a tészta. Vagy egyszerűen csak gyakorlott kelt tészta készítővel van dolgunk. Hiszen míg első alkalommal igazi kihívásként éljük meg a kelt tészta elkészítését, a tésztakészítés gyakoriságával együtt exponenciálisan emelkedik a rutinná alakuló sikerélmények száma és kezdjük elhinni, hogy csodákra vagyunk képesek. Főleg, amikor felfedezzük, hogy ideális esetben a kész süti jóval, de jóval könnyebb, mint előző állapota, a kelt tészta. És ha ezen egy picit elmélázunk, rájövünk a sütés, a kémia és a matematika csodás összefüggéseire. És máris egy laborban érezzük magunkat, ahol patikapontossággal kezdjük el méricskélni a hozzávalókat és kísérletezgetünk kitartóan, mígnem rájövünk, mennyi apróságból áll össze ez a csoda, számít, hogy a tej valóban langyos-e, ha az élesztő felfut, jó úton haladunk, a lisztet szobahőmérsékletű szemcsékben szitáltuk-e a tálba, elég kellemes hőmérsékletet tudunk-e biztosítani a tésztának, hogy meg ne fázzon, vagy meg ne keljen túl hamar, mert a hőséget kevésbé tolerálja. És boldogan toljuk a sütőbe, hogy aranygaluskaként tálalhassuk, vagy sütjük ki olajban azt a kellmégízevan szalagosfánkot, akkor is, ha picit sötétebb, anyatigrisként védjük, hogy nem égett meg, mi így szeretjük.

Éljenek az odaadó, figyelmes kémikus-matematikus konyhatündérek.